Mester és tanítványa…

A Sárospataki Torna Club Ökölvívó szakosztályának edzőjével, Szabó Terivel és tanítványával, Mezővári Kingával beszélgettünk annak kapcsán, hogy Kinga mestere nyomdokaiba szegődött, hiszen Teri korábbi sikerei után újra Felnőtt Magyar Bajnokot ünnepelhet Sárospatak, immár a tanítvány, Kinga személyében.

A Mester…

Hogyan látod az ökölvívó szakosztály jövőjét öt év múlva?

Szabó Teri: Nos, én nem szoktam ennyire előre tervezni, mindig az adott évre koncentrálok, illetve versenyekre, az azokra való felkészülésekre. Mivel az ökölvívás nem “látványsport”, nehezebb helyzetben van a szakosztályunk. Nagyon bízom abban, hogy minél több tehetséges gyerek fog felbukkanni a teremben, és eredményes ökölvívó válik belőlük.

Mi tesz valakit ilyen kivételes tehetséggé, mint Kinga?

Teri: Köszönhető ez a géneknek is, de az áldozatos edzésmunka, szorgalom az mindenképpen kell hozzá. Persze mindezt az edző segítségével, ösztönzésével.

Milyen érzésekkel indultál Győrbe? Mesélj arról, mit él át egy edző a ring mellett!

Teri: Vegyes érzések voltak bennem, mert sajnos kétszer már nem sikerült. Viszont tudtam azt, hogy Kingu maximálisan fel van készülve (másképp nem is indultunk volna) mind fizikálisan, kondicionálisan, technikailag és legfőképp mentálisan is. Hogy mit élek át a ring mellett? Mindent, ami jó és néha rossz. A selejtező mérkőzés kicsit para volt, aztán napról napra nyugodtabb voltam a szorító mellett. A döntő közben (főleg a második menettől) egyértelmű volt számomra, hogy Kingué a meccs. Mégis folyamatosan kiabáltam, hajtottam, nehogy porszem kerüljön a gépezetbe.

Mit gondolsz, az hogy újra van országos bajnoka Sárospataknak ökölvívásban, adhat e egy ”lökést” a szakosztálynak?

Teri: Ez mindenképpen, hiszen mindig van egy példakép, aki motiválja a kisebbeket, nagyobbakat, akik még nem döntötték el, hogy akarnak-e versenyezni vagy sem.

Mennyire éreztétek a város támogatását? Mármint szurkolói szempontból, milyen érzés volt mikor haza jöttetek?

Teri: Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy egy város szurkolt értünk napokon át, AMIÉRT KÖSZÖNET ÉS HÁLA MINDENKINEK!!! Folyamatosan jöttek a gratulációk minden mérkőzés után, aztán mikor haza értünk szintén a gratulációk, személyesen. KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!

Milyen feladatok várnak rátok a közeljövőben?

Teri: Ha a vírus helyzet lehetővé teszi, decemberben még lesz egy kisebb verseny, ami az év záró versenye. A jövő évben még nem tudom milyen megmérettetések várnak ránk, mert a verseny naptár csak január közepén kerül nyilvánosságra. Februárban a Bocskai István Emlékverseny az, amin biztosan tudom, hogy indulni fogunk.

…és a tanítvány

Mennyire inspiráló a tudat, hogy innentől meg kell védeni a címed?

Mezővári Kinga: Mindenképp inspiráló, hogy újra a magyar bajnoki cím tulajdonosa vagyok. A megvédés talán pici “terhet” jelenthetne, de azelőtt is úgy tekintettem a magyar bajnokságra (mikor ifiként címvédésre készültem), hogy újra lehetőségem van megnyerni és nem megvédenem kell.

Mi történt veled a ringben, hogyan érezted magad meccsről meccsre, mi változott benned?

Kinga: Azt hiszem sikerült egyre jobban felszabadulnom és egyre inkább önmagamat adni. Meccsről meccsre jobban ment és a tudat, hogy az ellenfeleim meccsről meccsre többet akarnak majd, engem is inspirált, hajtott. Tudtam, hogy nekem is többet kell majd nyújtanom.

Hogy élted meg ezt a három napot?

Kinga: Igazából érdekes, mert voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek. Úgy értem, néha engednem kellett magamnak, hogy megéljem, ha éppen nem érzem magam kirobbanó formában. Aztán így több energiát tudtam fordítani arra, hogy „csúcsformába” kerüljek a ringben. Bíztam magamban, hogy amikor kell, oda tudom majd tenni magamat. Az első nap ugyan elég nehézkesnek indult, kevésbé éreztem a dolgokat. A második napra sikerült jobban összeszednem magam és tudatosan törekedtem is erre, hiszen az elődöntőben az ellenfelem (Szabó Petra) az ifjúsági magyar bajnoki cím tulajdonosa volt, amelyet az azt megelőző héten szerzett- nagyon hajtott azért, hogy a felnőtt mezőnyben is elérje a döntőt. Sikerült végig fókuszáltan és határozottan bokszolnom, igaz még kevesebb ütéssel, de a győzelemhez elegendővel. A harmadik nap volt a legnehezebb, mivel a meccsek sokkal megterhelőbbek, mint a felkészülések (inkább pszichésen, de úgy gondolom, ezáltal fizikálisan is nagyobb a terhelés). Úgy értem, felkészülés alatt tudod, hogy van időd még pihenni, viszont a sorozatos terhelésnél tudod, hogy ez az idő igen csak limitált. Főleg, ha mondjuk este nem is alszol nagyon szuperül. Szóval itt már fáradtabbak az izmaid, akár a savasodás is érezhető és mentálisan is tudod, hogy van tétje, súlya a következő meccsnek. Ezeket -a fájdalmat, a fáradtságot- mind félre kell tenned és az előtted álló feladatra koncentrálni. Ez nem mindig megy egyszerűen. Ebben az esetben tudtam, hogy ez az ellenfelem a „nagy riválisom” idehaza és a tavalyi döntőt pont ezen buktam el, hogy túlságosan leragadtam annál a gondolatnál, hogy előzőleg tőle szenvedtem vereséget. Aztán igyekeztem ezeket a régi dolgokat félretenni és előtérbe helyezni azt a bizalmat, amit magam felé tápláltam és kicsit azokét is, akik közvetlenül támogattak. Mindig jólesik a támogatás, egy-két kedves szó, de szűkebb baráti, családi körből még jobban esik ez a fajta támogatás. Így csak egy icipici félelem, inkább izgalom maradt bennem mikor felmentem. Ami igazából az első menet végére vagy inkább az első szünet végére teljesen elillant.

Mikor tudatosult igazából benned hogy meg lehet?

Kinga: Inkább úgy mondanám, hogy az első menet végén tudtam, hogy az nagyon nem elég, amit csináltam. Több kell és hajtanom kell, ki kell adnom magamból ami bennem van, mert szükséges a győzelemhez…és képes is vagyok rá. Nem mondom, hogy rossz volt az első menet, de elment. Ott még oldódtam. Vicces, mert egy néző, sem a lelátón és főleg egy livestreamen keresztül nem látja milyen apróságok zajlanak le a ringben. Az ellenfelem szeret mosolyogni, ezzel is pszichésen a másik tudatára adni, hogy élvezi, amit csinál, és ezzel felemészti a másikat – ha hagyja. Most belementem ebbe a játékba és én is mosolyogtam, ez kicsit feloldott, de tudtam, hogy nem szabad „fejetlenül előre szaladni”.

Aztán kezdtem átvenni a dolgokat, először az irányítást, főleg a második menettől. Legtöbbször úgy mozgott, ahogy én azt szerettem volna, az én akaratom érvényesült. Őszintén nagyon élveztem azt a meccset, az egyik legjobb meccs, amit eddig vívtam, viszont nagyon sokszor volt már olyan hogy a bírók elfogultabbak voltak az ellenfelemmel szemben, vagy csak szimplán jobban tetszett, amit ő csinált. Így amikor meghallottam, hogy egyhangú én hátra is léptem, hogy akkor ez elúszott, majd az egyik lelkes edző mutatta, hogy megvan, ez a győzelem az enyém, ami nagyon jó érzéssel töltött el!

Mivel várt itthon a család?

Kinga: A párom eljött megnézni a döntő mérkőzést, ami kifejezetten jólesett és egy kis pluszt is adott. A szüleimmel vasárnap találkoztam, nagyon büszkék rám és örültek, hogy végre sikerült oda érnem. Rajtuk kívül néhány barátom tudja csak pontosan, hogy mennyi munkám, időm és energiám van ebben. Illetve a testvéreim is nagyon örültek a sikeremnek, amint lehetséges, velük is személyesen találkoznom majd.

Mennyire éreztétek a város támogatását? Mármint szurkolói szempontból, milyen érzés volt mikor haza jöttetek?

Kinga: Én régebben mindig az edzőkön vagy a szüleimen keresztül kaptam gratulációt. Valahogy mindenki ismerte a nevemet, de nekem személyesen tényleg csak közelebbi ismerősök gratuláltak. Most is kaptam rajtuk keresztül gratulációt, de már jelentősen többen „mertek” nekem is gratulálni, aminek nagyon örülök, hiszen nem harapok (csak a ringben, de ott is csak átvitt értelemben). Jól esett a szurkolás, sosem éreztem ennyire a város támogatását, pedig voltam már sokkal nagyobb versenyeken is.  Vasárnap értünk haza, személy szerint nekem hirtelen nem sokan gratuláltak, de ez érthető a mindenszentek miatt. Azóta viszont már többen meg is állítottak, hogy gratuláljanak, ami szintén nagyon jólesik és szuper érzés! Valamint rengeteg pozitív üzenetet kaptam a facebookon is, amire ígérem, igyekszem mindenkinek válaszolni, csak egyelőre nagyon lassan haladok vele, ezért itt is szeretném megköszönni a támogatást.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük